Panziónkról
.jpg)
Üdvözöljük Pécsett! Városunk 2010-ben Európa Kultúrális Fővárosa!
Kedves Látogató!
Köszöntjük a Napraforgó Wellness Ház és Panzió honlapján! A következő néhány oldalon röviden szeretnénk bemutatni a Pécs belvárosában található wellness panzió szolgáltatásait, további információval pedig elérhetőségeink bármelyikén szívesen állunk rendelkezésére.
Az új építésű NAPRAFORGÓ Wellness Ház és Panzió egy háromcsillagos hotel színvonalával ideális szállás mind az üzleti úton levőknek, mind a pihenni vágyóknak, akik a mediterrán hangulatú Pécs városát választják úticéljuknak.
A négyszintes panzió két szobatípussal, családias vendéglátással és sok-sok programmal és szolgáltatással várja az átutazó, valamint a hosszabb időt eltölteni szándékozó kedves vendégeket. A panzió és wellness központ Pécs belvárosában, autóval és tömegközlekedéssel is jól megközelíthető helyen, a vasútállomástól mindössze 5 percnyire, családi házas környezet határán épült.
A Wellness Ház és Panzió a szomszédos panziók segítségével alkalmas nagyobb létszám, így például buszos csoportok szállás biztosítására is. Saját, zárt parkolóval rendelkezünk, a személyautók mellett a közelben akár autóbusz parkolása is lehetséges.
A panzió épületében található kávézó, a szomszédos étterem, saját wellness szolgáltatásaink valamint Pécs belvárosában, az épülettel szemben található Hullám fürdő sport és élménymedencéi mind-mind a panzió vendégei kényelmét szolgálják.
Tegyen egy virtuális sétát és tekintse meg panziónkat!
Mindezek mellett Pécs környékének természeti adottságai (mecseki túrák, arborétum, villányi borvidék, harkányi gyógy és termálfürdők, stb.) és a mediterrán Pécs kincsei és nyűzsgő élete mind hozzájárulnak a teljes kikapcsolódás és felüdülés élményéhez.
Kiváncsi korábbi vendégeink véleményére panziónkról? Kattintson ide!
Sok szeretettel várjuk Önöket is Pécs szívében, a Napraforgó Wellness Ház és Panzióban!